Alapfokú Tanfolyam

Az alapfokú tanfolyam célja, hogy a gazdik megtanulják a kutya-kommunikáció, kutya-gondolkodás alapjait és felismerjék saját szerepüket a kutya nevelésében. A megszerzett tudás fényében, oktatói segítséggel megtanítsák kedvenceiknek az alapvető feladatokat, és elkezdjenek dolgozni a helyes viszony felállításán.

A tanfolyam elején a kutyákat méretük és habitusuk alapján csoportba soroljuk, és mindegyik csoport élére egy vezető és egy segítő kiképzőt osztunk be. A foglalkozásokon a kutyák póráz nélkül dolgoznak, és a jól végzett munka jutalmaként nagyokat játszhatnak társaikkal (agresszív kutyák esetében a tanfolyam előtt szocializációs tréningen kell részt venni).

Egy alkalommal kutya nélkül kell majd jönni, amikor is Korom Gábor előadását hallgathatják meg a gazdik és a klubtagok bemutatóján ízelítőt kapnak, hogy mi mindent lehet elérni egy kutyával nálunk. Ez a bemutató és előadás nyitott, el lehet hozni a családot, barátokat, érdeklődőket.

A tanfolyam végén a gazdik a K99-es vizsgarendszer engedelmes ágazatának 1-es szintjén vizsgáznak kutyájukkal. A vizsgát követően alkalom nyílik a középfokú tanfolyam elvégzésére.

Tananyag:

  • szocializáció, beilleszkedés a kutya-közösségbe
  • lábnál követés pórázon és anélkül (vizsgafeladat)
  • séta laza pórázon
  • ültetés (vizsgafeladat)
  • fektetés (vizsgafeladat)
  • helyben maradás (vizsgafeladat)
  • csoportkerülés (vizsgafeladat)
  • behívás motivációval
  • kínált és talált élelem megtagadása
  • városi közlekedés, ingerhez szoktatás
  • ismerkedés az akadályokkal
  • kutyás játékok, vetélkedők
  • válasz a gazdik kérdéseire, javaslat a problémák megoldására
  • elmélet: a kutya származása, viselkedése, hogyan legyünk jó gazdái, miért fogadjon szót nekünk

Jelentkezési feltétel:

Minimum 7 hónapos kor a tanfolyam kezdetekor

Tanfolyam hossza:

7 hét, alkalmanként 2 óra

Foglalkozások időpontja:

7+3 alkalom: 7 vasárnap (gyakorló óra szerda vagy csütörtök este) illetve 3 szombati napon!

Részvételi díj

59.000.- Ft mely tartalmazza a vasárnapi foglalkozást és a hétköznapi gyakorló órát, az elméleti előadást, és a záró vizsga díját. Lehetőség van két részletben is fizetni, melyből az első részlet (40.000.- Ft) a tanfolyam kezdésekor fizetendő, míg a második (19.000.- Ft) a tanfolyam második felében fizetendő.

Oktatók

Jelentkeznél a kutyusoddal?
ÍRJ NEKÜNK ÉS MI felvesszük veled a kapcsolatot!

Információ: +36 70/424 0987 | E-mail: info@csszk.hu

Információ: +36 70/424 0987
E-mail: info@csszk.hu

Urbán Réka

Urbán Réka vagyok, a Csepel-szigeti Kutyasuli alapítója és vezetője. 

2005-óta a „kutya” szó a mindennapjaim része. Ehhez nagyban hozzájárult két kutyám, April, a hovawart szuka, és Mex, az akkor még utcai harcos, befogadott, malamut keverék kan. A sok kezdeti küzdelem és kétségbeesés után, nagy boldogság volt, amikor megtaláltuk az utat egy olyan együttélés felé, amiben mindketten jól érezzük magukat. Ő motivált arra, hogy egyszer én is tovább adjam azt a tudást, amit tőle, általa szereztem meg, illetve azt a sok segítséget, amit azoktól az oktatóktól kaptam, akik végig mellettünk álltak.

Mexxel a K99 vizsgarendszer mind a négy ágazatában kipróbáltuk magunkat, ahol a Nyomkövetés 1-es, Őrző-védő 6-ös, Ügyességi 7-es vizsgák mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy teljesítettük, az Engedelmes ágazat legmagasabb, 9-es szintjét is.

Aprillel az Obedience és Mantrailing sportokban próbáltuk ki magunkat.

2013-ban teljesült az álmom: megnyitottuk a Csepel-Szigeti Kutyasulit, ahol azóta is a legnagyobb lelkesedéssel, és legjobb tudásunkat adva segítünk a gazdiknak, hogy még nagyobb harmóniában élhessenek együtt kutyáikkal.

Tumpek Balázs

Tumpek Balázs vagyok, kb. 2007 óta tanulok/tanítok különböző kutyasulikon.

Kormos (alias Agyika) nevű, mára boldog nyugdíjas éveit töltő labradorommal kezdtem bele ebbe az életmódba. Rengeteg közös élményt szereztünk az évek során, közben a K99 vizsgarendszer csúcsára jutottunk, letéve az Engedelmes ágazat legmagasabb, kilences szintjét.

A Csepel-Szigeti Kutyasuli életében a kezdetektől jelen vagyok, itt egy kiváló közösség tagja lehetek. Alap-és középfokú tanfolyamok vezetése mellett a már tanfolyamokat végzettek számára próbálok minél izgalmasabb klubfoglalkozásokat tartani, ahol tovább csiszolhatják kapcsolatukat kutyáikkal a lelkes gazdik.

Továbbá az Őrző-Védő foglalkozások keretein belül egy olyan sportba vezetem be a gazdikat, amelyben játékos formában fejleszthető a kontroll, építhető a bizalom kutyus és gazdi közt.

Hiszem, hogy oktatóként elsődleges feladatunk, hogy segítsünk felismerni a hozzánk kerülő

kutyusok igényeit és támogatni a gazdikat céljaik elérésében.

Csík Gabó

Csík Gabó vagyok, kutya-függő.

Gyerekkorom óta elkísér a “kutyázás”, 10 évesen már kutyasuliztam édesapám német juhászával. Amint saját lábra álltam, az első dolgom volt beszerezni életem első saját kutyáját, egy boxert, akivel szintén jártam engedelmes- és agility foglalkozásokra. 

2009-ben keveredtem le először az Őrmezői Kutyasuli-ba masszívan problémás, lakást bontó, mindentől félő, mentett boxeremmel. Az ott tanultak megváltoztatták a közös életünket, minden problémánk megszűnt, én meg kedvet kaptam, hogy kicsit mélyebben  beleássam magam a kutyázásba és elkezdtem megfigyelőként részt venni a tanfolyamokon.

Az évek során részt vettem számtalan képzésen, szemináriumon, segítettem és vezettem kutyaovis foglalkozásokat, mentorkodtam kölyök tanfolyamokon és jelenleg alap- és középfokú tanfolyamokon oktatom a lelkes gazdákat.

Óvári Bálint

Óvári Bálint vagyok, 2013 óra tükör módszeres oktató. A tanfolyami képzéseken kívül a kutyás életmód-sportként Ösztönkontroll tréning és Mantrailing edzéseket tartok, valamint viselkedésproblémás kutyák terápiájával foglalkozom. Tagja vagyok a Tükör Módszer és a Csepel-Szigeti Kutyasuli Bemutató csoportjának.

Két és fél saját kutyám van, így tudtuk igazságosan elosztani az otthon élő, öt jószágot. Másfél bullterriert és egy kobzott sufni-pitbullt mondhatok a magaménak. Mindegyikük menhelyről befogadott, súlyos agresszió-problémával kezdte a pályafutását, melynek mostanra természetesen nyoma sincs.

Malac, a fehér bullterrier van legrégebben nálam, vele az eddig elért legmagasabb vizsgáink: BH1, Engedelmes 8, Ügyességi 7, Örző-védő 3. Szeretem a Bullterrierek képzésében rejlő kihívásokat, és ez sokat segít oktatóként, amikor valaki problémáját kell átérezni.

Óvári Bálint

Óvári Bálint vagyok, 2013 óta tükör módszeres oktató. A tanfolyami képzéseken kívül a kutyás életmód-sportként Ösztönkontroll tréning és Mantrailing edzéseket tartok, valamint viselkedésproblémás kutyák terápiájával foglalkozom. Tagja vagyok a Tükör Módszer és a Csepel-Szigeti Kutyasuli Bemutató csoportjának.

Két és fél saját kutyám van, így tudtuk igazságosan elosztani az otthon élő, öt jószágot. Másfél bullterriert és egy kobzott sufni-pitbullt mondhatok a magaménak. Mindegyikük menhelyről befogadott, súlyos agresszió-problémával kezdte a pályafutását, melynek mostanra természetesen nyoma sincs.

Malac, a fehér bullterrier van legrégebben nálam, vele az eddig elért legmagasabb vizsgáink: BH1, Engedelmes 8, Ügyességi 7, Örző-védő 3. Szeretem a Bullterrierek képzésében rejlő kihívásokat, és ez sokat segít oktatóként, amikor valaki problémáját kell átérezni.

Takács Dia

Takács Dia vagyok, a CSSZK alapfokos és szocializációs oktatója.

2016 elején jöttem le denevér-kenguru-németjuhász keverék kutyámmal, Lizával a kutyaoviba, aki 3 hónapos korára már a fél kertet szétcincálta, és mindenféle élelmet bevédett, ami csak a közelébe került. Aztán jött az alapfok, majd a közép, a tanfolyamok végeztével pedig itt ragadtam a sulin.

Eleinte a kutyák varázsoltak el teljesen, az pedig külön pluszt adott a befektetett energiámnak, hogy minél több kutyát ismertem meg, annál jobban értettem meg a saját kis ebem viselkedését is. Egy idő után viszont azon kaptam magam, hogy szívesen osztok meg saját élményeket a gazdikkal, a kutyázás elmélete és gyakorlata egyre inkább letisztult a fejemben, és ezt mások számára is befogadhatóvá tudtam tenni.

A pályákon vagy szocializációs oktatóként találkozhatott velem, vagy segéd nadrágban rágatom magam az őrző-védő foglalkozásokon Balázs oldalán, vagy csoportvezető oktatóként mesélek nektek a tanfolyamokon arról, hogy mitől szép a kutyázás és mit tudunk mi emberek tenni ahhoz, hogy ezekkel a fantasztikus kis lényekkel boldog életünk legyen!

Kozma Gergely

Kozma Gergely vagyok, a CSSZK kutyaovis és alapfokos oktatója.

Gyerekkoromtól kezdve voltak kutyáink, de a tudatos kutyássá válás folyamata 2015-ben kezdődött, amikor is a feleségemmel egy nyálashollywoodi kutyás filmet végigsírva eldöntöttük, hogy nekünk lesz egy saját közös kutyánk. Ráadásul egy kölyök vizsla.

Kicsivel később, egy kora nyári este jelentünk meg Fibonaccival a Csepel-szigeti Kutyasuliban, hogy a kanapénk helyett a kutyaoviban vezethesse le mérhetetlen mennyiségű energiáit. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a döntés teljesen megpecsételi a gazdái sorsát is. A hangulat beszippantott minket és tulajdonképpen attól a naptól kezdve a CSSZK pályáin töltjük a vasárnapjainkat.

A kutyaiskola segített abban, hogy mára Fibot szinte mindenhova magammal vihetem legyen ez az iroda, film stúdió, fotózás, vagy akár aerobik óra.

A pályán velem alapfokos- , szocializációs- és kutyaovis oktatóként találkozhattok. Célom, hogy az általtam vezetett fogalalkozásokon segítsek a gazdiknak fejleszteni a kutyájukkal való kapcsolatukat és ez a lehető legjobb hangulatban történjen. :)

Kozma Gergely

Kozma Gergely vagyok, a CSSZK kutyaovis és alapfokos oktatója.

Gyerekkoromtól kezdve voltak kutyáink, de a tudatos kutyássá válás folyamata 2015-ben kezdődött, amikor is a feleségemmel egy nyálas Hollywoodi kutyás filmet végigsírva eldöntöttük, hogy nekünk közös saját kutyánk lesz. Ráadásul egy kölyök vizsla.

Kicsivel később, egy kora nyári este jelentünk meg Fibonaccival a Csepel – Szigeti Kutyasuliban, hogy a kanapénk helyett a kutyaoviban vezethesse le mérhetetlen mennyiségű energiáit. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a döntés tejesen megpecsételi a gazdái sorsát is. A hangulat beszippantott minket és tulajdonképpen attól a naptól kezdve a CSSZK pályáin töltjük a vasárnapjainkat.

A kutyaiskola segített abban, hogy mára Fibot szinte mindenhova magammal vihetem legyen ez az iroda, film stúdió, fotózás, vagy akár aerobik óra.

A pályán velem szocializációs oktatóként és kutyaovis oktatóként találkozhattok. Célom, hogy nemsokára tanfolyam vezető oktatóként is bemutatkozhassak a sulin.